A rossz hír.

Nah szóval... Mint írtam a szülinapi posztomban is, hogy pont a szülinapom napján de kaptam egy rossz hírt is, csak nemakartam oda leírni...  :'(
Ráadásul melóhelyről kaptam, mert hiába voltam szabadnapos, de ki kellett mennem egy kis dolog miatt, meg úgy voltam vele ha már szülinapos vagyok, viszek ki a többieknek valami rágcsálni valót, sütit, stb... De inkább ne tettem volna, mert ott, a kórházba szembesültem vele hogy a kedvenc dokim, aki már több volt Nekem,  mint "csak egy orvos" a KEDVENC pszichiáterem elment... Örökre... :'( Meghalt.. Rákos beteg volt, a rák egy gyors lefolyású, legaljasabb fajtája vitte el tőlünk... És durva még az hogy június végén még taliztam, meg beszéltem is vele.... még időpontot is adott aug. elejére, mert júliusba ment el nyaralni... De ebből már nem lett semmi, mert mondták h betegség miatt 2 hónapig nem lesz, aztán a 2-ből lett 3, majd fél év, most meg ez... :( Aztán kb 2 hete tudtam meg hogy rákos, kb egy hete hogy milyen rákja volt (a  leggyorsabban ölő rák, a hasnyálmirigy rák, aminek max 5-10%  a túlélési esélye...), de bíztam a legjobbakat, még terveztem képeslapot is írni neki h bátorítsam...  Olyan rossz hogy még beszélni se tudtam vele, vagy elköszönni... Pedig annyi mindent megakartam volna vele beszélni... Vagy legalább tanácsot kérni 1-2 dologban... Ő volt a legjobb, ő tényleg tudott rajtam egy kicsit segíteni, ő tanácsokkal próbált helyretenni, segített azon is kicsit amin gyerekkorom óta kb 10 orvos nem tudott segíteni... Akiket tiniként ismertem dilidokikat MIND csak gyógyszerekkel tömködtek, max 5 percet ha pofáztak a semmiről, az iskolai bajaimra se adtak megoldást, semmit, csak a 2 kezemen tudom megszámolni hányszor feküdtem benn a psychon emiatt, fölöslegesen, vagy mennyinél jártam, amikor nem nekem kellett volna, hanem a kedves volt osztálytársaimnak akik tönkretettek... Mig ez a doki megmondta hogy ha megismert volna tiniként meg is javasolta volna nekem a magántanulósságot, főleg középsuliban... Sőt még kimentett volna a közmunkából is 2 éve, mert még azt sem bírtam itt... Nekem az volt a mázlim hogy 16 évesen kirugattam Magamat az iskolából, ha nem teszem meg már a 18at se értem volna meg, mert, depressziós lettem, és öngyilkos akartam lenni a zaklatások miatt, ez feketén-fehéren le is volt írva az orvosi papírjaimra... EGYIK akkori orvosom se mondta azt akkor hogy jó, legyek akkor magántanuló, oldjuk meg a gond okát... Egyik se... Csalódtam is akkor a pszichiáterekben ám...  Pedig akkor most másképp is lehetne, nem lennék ilyen idegbeteg felnőtt, aki nem tud emberek közt lenni, bizalmatlan, nem tud kapcsolatokat kialakitani, meg fél az új dolgoktól, emberektől.. Akihez most jártam, ő látta az előzményeimet, és ezt jól megítélte, csak sajna nem gyerekként ismert meg! Gyerek, felnőtt dilidoki, és neurológus volt, egy többdiplomás főorvosnő volt... Aki értett a gyerekek, felnőttek nyelvén is egyaránt.. Engem ő kezdett el helyrerakni, ami 10 év alatt egyiknek se sikerült... És bánom h nem gyerekként, vagy tiniként ismertem meg...Soha nem is akart engem bogyókkal tömködni, 1x írt ki antidepit, de azt is csak 2 hónap ismeretség után, s nem 5 perc beszélgetés után mint legtöbb, de nem is szedtem sokáig, mert sztem hasztalan volt,mert eléggé "felpörgetett" de erre ő is rájött, nekem ilyen a személyiségem, hogy ilyen depreszív sokszor, de szerinte még jól is állt nekem ez... Bár nyáron majdnem ujra üdvözölhettem azt a bogyót a szervezetemben, mert valami mocskosul rossz lett a hangulatom aug. óta, ezt se tudtam vele megbeszélni már, hogy legalább az okát tudjuk meg......Jah meg altatót írt ki, de azt is csak úgy hogy Én kértem, könyörögtem érte mert sokszor nem ment hogy kialudjam magamat az örökös éjjelezés miatt, ha éppen nem dolgoztam.....de valahol ellenezte is a dolgokat.. De ő valóban megértett, 1 igazi LÉLEKBÚVÁR volt, egy nagybetűs ORVOS. Teli hivatástudattal, empátiával, életerővel, 70 évesen , (egy 10est letagadhatott volna) akármeik fiatal orvostanhallgatócska megirigyelte volna.. jah és hiába volt neki több diplomája, nem volt magától elszállva! Ő egy beteget ha valaki hozzá  került a szárnyai alá vette!!! Mi dolgozók szerettük, mindenkihez volt 1-2 jó szava! Jah és nem, ÉN nem szégyelltem hogy hozzá járok, (mármint dilidokihoz) fél kórház tudta! Senki nem szólt érte, főleg h megvolt rá az okom amiért kellett hozzá járnom, mert rengeteget szorongtam a munkám miatt, meg volt 2015 nyarán 1 pánikrohamom is, amikor úgy vakartak össze majdnem az itteni postáról! Mai világban nem ciki pszichiáterhez, psziciológusz járni, meg Én inkább jártam hozzá, és beszélgettem vele, mert értelmes meg jófej meg vicces volt, nem mint a sok díszpinty picsával jópofizzak, és hallgassam a műkörmüket, pasijukat! Ő tőle lehetett tanulni is, még mondta h ad is szivesen kölcsönbe orvosi könyvet vagy valami, ami érdekel... Ő benne megbiztam valóban, az utolsó EMBER Igen negybetűvel, mert tényleg jó ember volt) volt már akiben megbíztam, akármit elmondhattam neki, a 2. nagyanyámként tekintetem rá... Ő megértette bennem hogy miért is haragszok a világra, ő nem baszogatott azzal se hogy "jááárjál már szinesebben", sőt még meg is erősitgetett abban hogy semmi baj velem, vagy a stílusommal, meg jól is áll,  jól nézek ki úgy, ahogy vagyok,és h.  Én ilyen vagyok és kész... és h jó irányba változtam a tinikori előzményeimhez képest, meg h nyugodtabb is vagyok..  biztatott hogy jó a munkám, semmi baja se volt a tisztaságommal, nem a hibákat kereste a munkámban és megértette hogy miért rettegek attól hogy vissza kerülök ide ebbe a nyomorék faluba közmunkázni, mivel itt is k.rvasok sérelem ért a 20 év alatt, mióta itt "ismernek" 1 barátom se volt, vagy van itt... Majdnem nyugtatófüggő is lettem itt amikor közmunkáztam a faluban, annyira kikészültem itt, sokszor még bemenni is féltem, mivel kint utcát sepregettünk, volt hogy molesztáltak, kiborultam idegileg, szószerint majdnem otthagytam a fogamat is...ha nem lett vna egy normális főnököm aki a végén elintézi hogy a művelődési házban takarítsak, valószinú hogy bevégzem a felnőttpszichón is, vagy kibaszatom magamat... hát még a fél éves közmunka időm se lett volna meg, és akkor se TB, se 22 ezer, azóta még jobban meggyűlöltem ezt a helyet, az embereket (tisztelet a kevés kivételnek, de egyik se cimborám)... Ebben is akartam a tanácsát kérni h elköltözzek e, mi éri meg jobban, hitelre lakást venni, albizni, vagy külföld, stb... Ő tudta hogy sokszor az irreális helyzeteket miért itélem meg reálisnak, miért félek ha bárki itt a faluban hozzám szól, vagy hogy miért adja fel a leckét nekem itt egy egyszerűnek tűnő szituáció, egy olyan helyzet mint pl. ha az itteni boltban összefutok pl. egy volt osztálytársammal..... Annyira rossz most ez... Mert ő VOLT az utolsó EMBER akiben megbíztam, hisz az emberi kapcsolataimat is már leépítettem... Tudatosan. Főleg itt ebben a fos faluban, egy rakat embert kitöröltem a Facemról... Vagy maguktól épültek lefelé az éjjelezés miatt... Bár szerinte ez a munka jó hatással volt rám, mert 1edül melózok, nem zavar senki a 8 óra munkám alatt..... bár mst fogalmam síncs h hogy fogok ott takaritani, mert a rendelőjét is Én takarítottam, így 'ismertem meg', és így lettem nála "VIP-psziché tag". Tök sz.r lesz most, már szószerínt egy élet munkáját latom most mar ott... egy emberöltőt dolgozott végig, majd 45 évet... És ez lett belölle... Nem ezt a halált érdemelte :( Annyira rossz, hogy el se tudom mondani.....  És szinte mindenről ő jut most az eszembe... Legyen az egy szó, vagy a munkahelyem, sőt még az egyik kedvenc filmem is őt juttatja az eszembe... :( :'( Még a szülinapi borozgatásom is elmaradt, egyszerűen nem ment, csak elmentem edzésre, de már az anyáéktól kapott szülinapi ajándéknak se tudtam örülni, se a pizzának, sőt még a 2. éjszakám telt el úgy h nem aludtam egy pöppet se... Képzelhetitek... Bár a melóhelyemen próbáltak vigasztalni aznap, de eléggé hasztalan volt... Még az asszisztense is átölelgetett, meg meggyászolta velem... Ő mondta h nem 27.-én hanem 26.-án aludt el örökre a dokink, csak aznap szóltak hogy mi van...És nekem meg 26.án este volt egy baromi rossz érzésem, de nem tudtam hogy mitől, vagy hogy miért...  Csak leesett a hangulatom, és eszembe jutott a dokink... Mintha megéreztem volna ezt...Totál kibuktam, 27.-én eléggé csúnyán, majdnem be is mentem a nagyfőnökhöz h felmondjak vagy átmenjek máshova... De aztán eszembe jutott amit ígértem neki, hogy összehozom a 2 éves munkaviszonyt is, így ezen a helyen, fix éjszakásként... Be akarom fejezni a dolgomat, be akarom fejezni azt amit elkezdtem... Ha már neki nem sikerült befejezni a dolgait , hát remélem nekem összejön! Tejóég, most jut eszembe, hogy még a tetkótervemmel se állok sehogy a sok munkában, sok szarságban még azt is elfelejtettem... Pedig arra is már konkrét tervekkel álltam elő, a rossz tinikorom utolsó mementóját akartam vele eltüntetni a karomon... No, még ebben is kikértem a véleményét, amire rámondta az áment. Remélem hogy össze tudom ezt is hozni. Azt sikerült már másfél éve hogy letettem azt a szaros szemüveget, az is egy életcél volt... Ugyanugy ahogy az is h egyszer fekete őves karate mester legyek... Ezeket elkezdtem, és be is fogom fejezni, nem érdekel... Ez motiválni fog, hogy bármi, amit elkezdek fejezzem is be! A doktoromnak is volt munkája még, FELADATA lett volna  még neki itt, vártuk vissza, meg a betegei is, tőlem is úgy vált el, hogy majd augusztusba talizunk.... S akkor már nem jött, de már nem is fog...
Most mi lesz így velük/velünk? Főleg aki tényleg lelki krízisbe volt...
Azt meg el se tudom képzelni h mennyit/mit összeszenvedett az utolsó 2 hónapjában... Ahogy hallottam, elég megbízható emberektől, és kollégáktól... Mert aug.-ba csipték el nálla a rákot elötte semmi baja nem volt, és hiába műtötték, áttétes lett.... Inkább mentem volna Én el így helyette... S akkor inkább Ő maradt volna, és végezhette volna a dolgát.. Jaj... :( Nem ezt érdemelte! Miért az ilyen jó lelkű emberek mennek el így? :( Ezt nem értem, aki meg aljas szemét, éli a világát... Ő meg adott szerintem elég sokat az embereknek. És adhatott vlna még, elég sokat... Nekem is adott! És hálás vagyok a sorsnak amiért megismerhettem, de haragszok is rá, amiért ELVETTE tőlünk, és amiért nem hamarabb ismertem meg őt... De legalább megismerhettem... Pedig már ismerkedni se tudok/merek, a korábbi sok rossz tapasztalataimtól, az elutasítások, megalázások, kiközösítések miatt, de itt a melóhelyemen jók a tapasztalataim, szeretek itt lenni, nekem az a hely tényleg a 2. otthonom, és a 2. családom lett már,Szó szerint, mert szeretek ott.. függetlenül attól h egyedül viszem le a 8 órás műszakot..... ... De mi lesz így majd, ha megyek vissza? :( Még mindig azt várom, hogy ő utána takarítsak, mindig hozzá mentem be 1.-nek takarítani.... És mindig vártam hogy délután menjek hozzá, rohantam a buszra... Aztán a konzultáció után, ujra haza, s rohanás vissza melózni... Most hogy lesz? Mert mást NEM fogok, és NEM tudok találni itt aki ennyire normális , meg olyan mint ő... Sőt, ahogy hallom Szegeden lasszóval lehetne normális dilidokit találni... Esetleg fizetőset, de fizessen a franc érte... Akihez jártam, a főorvosnő, ő valóban egy igazi kincs volt... És még egy ilyet nem találok... És rossz h meghálálni se tudtam neki ezt h foglalkozott velem... Most kb ugyanazt az űrt, veszteséget érzem, mint amit 14 évesen az anyai dédmamámnál.... Ott se tudtam tenni semmit, pedig na aztán neki még értelmetlenebb volt a halála.. Meg ő is viszonylag fiatal volt... Ha távoli ismerős halt meg az is megrázott, de ez meg most különösen.. Mert ismertem és szerettem... A francba.. És hiányzik... Vissza akarom/akarjuk őt kapni... De nem... :'( Bár tudom hogy ő már fentről vigyáz ránk, de rossz ez... Hogy nem lesz már aki dicsérjen/dorgáljon/tanácsot adjon/megölelgessen... Jah mert ő ilyen doki volt h még a pácienseit is átölelgette ami fura volt 1.-re... Most meg hiányzik.. :(  Kritikát is megmondta de úgy h ne sértsen... Neki köszönhettem azt is h elkezdtem megtanulni megkülömböztetni a "basztatást" meg az épitő kritikát, ami előtte nem ment.... És csak nem tudom abbahagyni az írást.. :( Mondjuk lehet hogy most ez is segít nemtudom, tudom azt is h eléggé összevisszaság amit írok, de nincs más. :( Itthon is ez a téma állandóan, nem tudom ha megyek vissza szabiról a munkában mi lesz... Tegnap a helyemet se találtam hát persze h bementem dumálni a váltótársammal, aki a Dr. nő lakásán takarított, vele beszélgettem meg a portással... Együttérzőek voltak, amennyit tudtunk beszéltünk. De sírás fojtogatott mikor láttam a rendelője ablakát megint, meg már ki volt rakva a gyászközlemény is... Azt hogy hol/mikor lesz a temetés fogalmunk sincs... Vagy hogy nyitott lesz e egyáltalán... mert ha igen, én elkisérem a kedvenc psychiáteremet az utolsó útjára... Dr True arc volt a neve, Én adtam neki, tiszteletből, a munkája miatt mert Ő MINDIG az igazat +mondta! (az igazi nevét majd priviben)...  Nah mindegy jobb ha ráhagyom most már... Hiányozni fog nekünk... :( De az emlékét megőrizzük... Már egy gyertyát is gyújtottam neki...

27. Életcélok nélkül.

Ma 27 éve napra pontosan hogy meghozott a gólya. :)
Boldog szülinapot Nekem! Gyönyörű életkorba vagyok, már képletesen de beléptem a "27esek klubbjaba" de lelkileg még 17 vagyok :D haha xD bár néha nehéz a felnött élet, de a gyerekkorom amit sose sírtam/sírok vissza! :) jobb a felnőtt élet!
Bár a szülinapom tavaly jobban telt főleg h ma megtudtam egy rossz hírt is, de erre mst nem akarok kitérni.
De tavaly jobb volt, remélem jövőre jobb lesz!
Ezt a tortát meg magamnak találtam (bár pizzával ünneplünk, nemvagyok édesszájú):

Boldog szülinapot akkor magamnak! Mostmár 27 vagyok életcélok nélkül, boldogságot imitálva:

Reszkess világ! Mert jövök Én, a kis lázadó! Már ennek 27 éve! Haha xD 

És végül köszönöm a mai napot Anyukámnak és Apukámnak, mert nélkülük meg nem írkálhatnék! De főleg Anyukámnak hogy egy ilyen csodát hozott világra mint Én! :) És köszönöm a köszöntéseket! ❤ecske mindenkinek!

HaPpyNess*-*

Az enyém, az enyém, az enyém!

(Nemelkiabálva) 

Nemsoká a lábikómon, haha ;D

A jó gondolatok oldala.

 A jó gondolatok oldala :)

-Nekem vannak a legjobb szüleim.
-Nekem van a legcukibb kismacskám a világon :)
-Nekem van a legszebb szemem/hajam és a legjobb vékony alakom (no, ez kissé EGOs lett :D)
-A legjobb sportot űzőm (karate) amit imádok.
-Imádom a kontaktlencsémet, és néha szoláriumozni.
- Legjobb döntésem volt mikor kontaktlencsére váltottam. 
- Nekem a legjobb, legegyedibb  darabok vannak a ruhatáramban :) és imádom a stílusom.
-A Mátrix életem filmje.
-Az életem zenekara pedig a Linikin Park, és Chester egy zseni! (És még Marilyn Manson, Kurt Cobain is)
- Imádom a munkámat, munkahelyemet, és a kollégáimat is.
- A chips fincsi, meg minden ami sós :)
- A koffeint is beleértve még.
- Imádok aludni.
- Szeretem a Dormicumot és a Xanaxot :D


Nah ez kellett... Úgyis állandóan visszahallom folyamat hogy milyen "panaszosak" a posztjaim, meg hogy semmi se jó, stb.... :D Bár ezt egy ismimnél láttam motivációként a Facebookon, és ő adta az inspirációt eme csodás posztra. :D

Boldog Állatok Világnapját!

Boldog állatok világnapját MINDEN nagy & kis állatnak! Mert nélkületek szegényebb lenne a világ! :)

Ez meg itt a kis szarosom, aki laptopozik :D

Kis fotómodellem

Kis fotómodellem :) Kb 3 hete van nállunk ez a kis vakarcs... Ő egy mentett cicus, akitől elhoztuk úgy találta az utcán a tesóivel meg az anyukájával... Már nálunk van jó helyen, bár még elég félénk. :D De nézzétek már, ez a nézése... Tündéri, nem? :)

Hát ez nem túl bíztató....

No,ez engem is érint... Nem túl bíztató... De nemgáz, mert már +szoktam..
http://www.hazipatika.com/psziche/pszichiatriai_betegsegek/cikkek/ejszakai_munka_ezt_teszi_a_testtunkkel/20160912142416

Kiegészítehetném még pár dologgal, De az az igazság hogy valahol jó is az éjjelezés, legalábbis Nekem. Bár az árnyoldalai is meg  vannak.
Írni is jó rég írtam már, beteg is voltam kb 2 hete, de a hangulatom is rossz volt, meg olyan "üresnek" éreztem magamat, olyan volt mintha nem is lettek volna érzéseim, de indulataim annál inkább. mostanság kedvem se volt semmihez sem, még azért is meg kellett erőltetnem magamat hogy azon a rohadt Facén visszaírjak valakinek.... Komolyan néha egy átok az a szutyok oldal!!! Vagy egy-két ismerősöm, akik csak a felszínes "Hogy vagy?" féle kérdésekkel jönnek. Igazából kedvem sincs órákat fecsegni már a semmiről, nem érdekel a sok hülyeség!!!!  Egyszerűen fárasztó!!!Aztán meg vérig vannak sértve ha nem írok vissza (Azonnal)hogy "Haragszol?". Nem. Nem haragszok senkire. Csak épp nincs kedvem a magánügyeiket hallgatni, meg a jelentéktelen szarokat, ill azt se ha le akarnak húzni. A vitákhoz meg pláne nincs kedvem, még jobban lefáraszt. Ugy látszik szelektálnom kéne megint.
Ugy anblokk az emberekhez sincs kedvem, ilyen "antiszocc" vagyok megint... Rosszul vagyok már a naaagy családi, rokoni összeröffenésektől is, mert szerintem csak felesleges jópofizgatás az egész, kiváncsi vagyok ha tényleg szarba lennék, vajon tényleg számíthatnék e a rokonokra? Kár h a rokonságát nem választhatja meg az ember.... ha Én most ide leírnék mindent máris Én lennék az 1. számú közellenség a családban, csak valahogy nem tudok jópofizni annak a kedves rokonomnak aki annó a fejemhez vágta h "csak az nem talál munkát aki nem is akar dolgozni", meg "legyek pozitiv!" meg "Ne sajnáltasd magad!"amikor én depressziós is voltam a munkanélküliségtől meg a sokadik visszautasítástól...  Mondjuk én a helyében inkább csendben maradnék! Kiváncsi vagyok hogy mit szólna ha ő a jó állása helyett épp közmunkán sepregetne havi 50ért a minusz 1 fokban, mindezt ugy hogy neki van egy munkanélküli felesége meg egy gyereke is ráadásul majd akkor is ezt mondaná? Ha már segíteni akkor nem tudott, akkor inkább kerülje el a társaságomat, és ne oktatgasson ki a munkámról, meg az alvásról, meg ne kérdezze meg hogy "hogy vagy?"... Sose volt a szivem csücske, de azóta irtó módon pikkelek rá, az egész lénye irritál... Csak sajna kénytelen voltam egy asztalnál ülni vele... Ha meg a képébe vágnék mindent, Én lennék a szar, de ami késik nem múlik... Váhh, kissé emberellenes lett ez a posztom, de segáz. :D
Mostanság ilyen kedvem van... Bár már kezd elmúlni, csak valahogy most arra vágyok hogy egyedül legyek, remélem jövőre összejön az is hogy elköltözzek végre ebből a fos faluból, és valahol Szegeden vegyek részletre egy lakást, ami majd később csak az ENYÉM lesz....De erről még nem szeretnék többet írni... lefáraszt a kavalkád, vagy csak 1-2 emberre van igényem, de azok meg vagy messzi vannak, vagy nem érnek rá (Bár ezutóbbiban már nem vagyok biztos), s nem, nem arra van igényem h azon a fos Facebookon csevegjek a semmiről... Rosszul vagyok már attól a kérdéstől is hogy : "hogy vagy?" Főleg hogy jópofizik a szemembe, a hátam mögött meg lehord mindennek... Olyan értelmetlen ez a  "Hogy vagy?" mint az is hogy "Legyél pozitiv!" Nem nem tudok pozitív lenni, mert nem lesz jobb!!! Az voltam annó 2 évig l.fasz se lett akkor jobb! csak mikor feladtam, ráhagytam mindent....

Nah az ujabb "depis" és "emberellenes" irásomat olvashattátok. :D Remélem nemsoká összehozok pár jobb posztot is :)