Elhunyt... R.I.P Chester!

Sajnos... Tegnap este sokkolt a hír, hogy a kedvenc tinikori bandám , a Linkin Park énekese, Chester Bennington öngyilkos lett... :(
Imádtam a LP-t 13 éves korom óta, az ő zenéjük volt a "belépőm" a rock/metal stílusba...
A mai napig emélkszek rá , mikor először láttam 13 évesen az "In The End" c. számuk videóklippjét... Teljesen lesokkolódtam rajta, és tetszett is az a tűz ami az énekesükbe volt, meg úgy az egészbe... Aztán mindig vártam hogy mikor adja le valameik számukat az MTV, mert ugye akkor még internetem se volt , és tökre örültem mikor össze sporoltam a pénzt a Hibryd Theory c. albumukra... A mai napig nem volt olyan hét hogy ne hallgattam volna vmeik régi számukat... És lehet hogy már tötyi-lötyisebb lett a zenéjük az utóbbi pár évben, de már bánom hogy nem mentem el a VOLT-ra megnézni őket... :(
Ettől függetlenül a LP volt tiniként az életem zenekara... Mindig megnyugtatott a zenéjük tiniként, a nehéz időszakokban támasz volt a zenéjük a számomra...
És Chester lett öngyilkos, mert már évek óta depis volt... De mennyi embernek adott támaszt a régi zenéivel!!!

Chester... Nyugodj békében! Az angyalkák őrizzék az álmaidat! :(
Én ezzel a kedvenc számmal búcsúzok tőled!

Változás szelei.

Nos, erről még nem írtam, de mostmár irhatok erről is.
Szóval mint korában írtam hogy változtatni készülök. akik közeli ismerőseim már tudják hogy mi lesz. Megyek ki Angliába dolgozni! Régen is terveztem, csak aztán meg letettem róla az itthoni dolgaim miatt... De pár hónapja már érlelődött bennem a gondolat hogy Nekem "ezt meg kell próbálni". Bár van segitségem kint, a barátnőmék, meg jó pár ismerősöm kint van. Ugyérzem egy takarítói állást gyorsan fogok találni. Bár kezdő az angolom, itthon még jártam angol tanárhoz még április végétől jártam, csak aztán a tanárom lelépett Angliába, de megértem, hisz ő csak ideiglenesen jött haza. 800-900 szót tudok is angolul, az egyszerűbb szövegeket megértem, meg el is kezdtem angol feliratos filmeket nézni. Tény hogy nagy kihivás ez, mert még sose éltem egyedül, soha nem jártam más országban a szomszédos országokat leszámitva, sőt még repcsin se utaztam soha.... Bár tény hogy nehéz lesz az eleje, de ebből a f.s faluból menekülni akarok, nem éreztem magamat itt jól sose, az emberek hozzá állása miatt, volt hogy a szorongásaim miatt itt a faluban a boltig alig mertem kimenni... Tény hogy emiatt dobtam el a munkahelyemet, de miért ne próbálhatnám meg? Hezitáltam rajta eleget.... De annyira félek hogy elbaszom... Pedig tudom hogy a külföldi munka megváltoztat... Tanulok vele, belölle, megismerek egy új országot, új kulturát, nyelvet is tanulhatok, félre is rakhatok...

Bár sokáig hülyeségnek tartottam a külföldi munkát, de még gyávának is tartottam azokat a magyarokat akik innen leléptek (ezt még akkor mikor Én "nagy" Jobbikos voltam úgy 7-8 éve), és ugy gondoltam hogy nekünk kéne tennünk azért h Mo. jobb hely legyen... De itt már nem lehet semmit se tenni,de most Én nem akarok már politizálni, hosszú volna ezt leírni.... ezt még kb 4 éve kezdtem belátni, mikor sokáig nem volt munkám.... aztán lett munkám, le is tettem róla h kimenjek, de miért ne? Bár kezdőtőkém van már rá, meg Én nemakartam úgy kimenni, hogy itthon ne dolgozzak előtte pár évet...
Már 2 hete kb h felmondtam a munkahelyemen, pihenek most, és nemsoká csomagolhatok és mehetek ki Angliába. Úgyérzem nehéz lesz, bár nem leszek mindig teljesen egyedül, hisz ott a barátnőm, aki már vár kint meg még pár jó ismerősöm is....

Valaminek a vége, vagy csak most kezdődik valami?

Tegnap este valami véget ért. De nemtudom hogy ez a vég valami újnak a kezdete, és ha igen, akkor mi lesz. De akarom hogy jobb legyen, bár tartok a pofára eséstől. Amit Én a 2 év alatt felépítettem azt leromboltam. Minden, amibe már jó ideje álltam instabilan a stabilitásban, annak vége lett. De terveztem. Hamarosan egy új korszak indul. Bár a biztos pontot dobtam egy bizonytalanért. Felmondtam a munkahelyemen. Igen. Sok emberrel ellentétben szerettem a munkámat, éjszakázni, 2 éven át ez volt az életem. De amit akartam azt elértem. Határozottan tudtam hogy szükségem volt rá, más 2 hónapot se melózna éjszakásként nemhogy 2 évet. Én meg bírtam, mert amúgyis későn alvó, későn kelő tipus vagyok. A m.helyemre egy rossz szavam nem volt soha, bár nehézségek voltak, főleg az elején még. De mindig megoldottam/megoldottuk.
Szerettem ezt a helyet, egy csomó nagyszerű embert, kollégát, orvost ismerhettem meg. Többek között Dr. Trúarc nénit is, aki az úgynrevezett "pszichiáterem" volt 9 hónapig... Csak róla írtam hogy meghalt. :'(ő is egy hibátlan egyéniség volt, na jó max az az 1 hibája volt h miért nem tini éveimbe ismertem +.  Jó volt hogy vele mindent meg tudtam beszélni! Talán nem véletlen hogy ott melóztam, ahol melóztam?! Nem tudom. De az is tény hogy nem lehet örökké csak éjszakázni. Az állandó éjszakázás rombolja az emberi kapcsolatokat és az agyat is. Hát van benne valami. Az előbbi nem volt gond, sőt volt hogy SZÁNDÉKOSAN épitettem le a kapcsolataimat, mert elegem lett a kritizálókból, az okoskodókból, a hamis barátokból, És még a dokim halála ráébresztett hogy nem éri meg senkihez se kötődni, mert megüthetem vele a bokámat. Megtanított derekasan ez a 2 év arra hogy hogy kezeljem a magányt.... Sőt.. Sok emberrel ellentétben én még jó dolgokat is ki tudtam belölle hozni. De tény hogy túl sokat voltam egyedül.... anyámékkal is max napi 3 percet ha beszéltem, úgy h eggyütt éltem velük... Közbe meg tavaly annyira futott a szekerem a munkában hogy már azt fontolgattam hogy hitelt veszek fel és részletre veszek valahol Szeged mellett egy tanyát, és még másba is belekezdjek a munkám mellett... Elhittem hogy lehet úgy dolgozni hogy csak éjszakázik az ember... Nem is tévedhettem volna nagyobbat! Igen lehet, ha egyedül lakik, vagy ha olyan a háttere, és se kutyája, se pasija, semmije nincs.... Bár le épitett az éjszakázás is, pl. a sport már nem ment annyira, mint az elején... De megváltoztatott ez a 2 év... Tapasztalatot adott, és tök jó dolgokat is átéltem a munkahelyemen... a legjobb ötletek mindig munka közben jöttek, meg egyedül dolgoztam, igy közbe zenét hallgattam, elmélkedtem, és hobbiból foglalkoztam az orvostannal, azon belül pszichológiával is, ha volt egy kis időm. :) Boldoggá tett a munka, a pénz, és a sikerek is. ahogy egy itteni 2 gyereket fiatalon kipottyantó csaj fejemhez vágta hogy "sztárnak érzem Magam csak mert van munkám." :D Hadd ne érezzem már magam "sztárnak" mikor elötte nem találtam semmit évekig, depressziós is lettem a munkanélküliségtől,  ha meg ezt nem vállalom el, már csak lefelé csúsztam volna, vagy már 5 m mélyen feküdnék, mivel öngyilkosságot is terveztem 2 hónappal a munka kezdésem elött, és Én gyerekgyártás meg a GYES, CSP, GYED, akármi helyett legalább előre haladtam, és nem pasival tartattam el magamat! Amit meg Én megigértem Magamnak, azt elértem és betartottam, és VÉGIGVITTEM ezt a 2 évet...  Megengedhettem hogy eldobtam a szemüveget, pár márkás cuccot, új bakancsot... Sőt ha ugy döntöttem volna, talán még lakás is összejött volna, ha még tovább húzom...De mást fogok kihozni belölle. hamarosan azt is leírom hogy mit, korábban azt is terveztem, csak tavaly annyira jól mentek a dolgaim itt  hogy lemondtam róla....
De legalább ÉLEK! vannak céljaim, tudtam tervezni. Az első évem jó volt, a második már húzósabb... de nem bántam meg ezt a 2 évet Én úgyérzem... Még ha sokszor altatókon éltem, mert ugye nem olyan ha nappal alszol, vagy ha van heti 2 pihenő éjszakája az embernek... De mindig megoldottam mindent... Bár voltak mélypontok is. Talán a végefelé is keresztül mentem rajta. De tény hogy úgy mondtam fel, és úgy váltam el mindenkitől hogy bármikor vissza mehessek a céghez... Az utolsó reggelemen bőgve jöttem haza, de tudtam, és tudom hogy itt nemsoká egy új élet kezdődik.

Élni vagy létezni?

Élek még. Vagy inkább létezek. Hogy mi a jó, már nem tudom. De az igaz, hogy nagy változás előtt állok, csak nemtudom hogy jó vagy rossz lesz e. De tény hogy bizonytalan, amit meg nem bírok az a bizonytalanság. Jelenleg instabilan állok a stabilitásban, minden napom tök egyforma. Teli vagyok félelmekkel, negativitással, nemtudom mennyivel lesz jobb. Mivan ha csak rosszabb lesz minden? Sok csalódásom volt, és már nem merek bízni, remélni, hinni. Senkinek, semmit. Talán a legdepresziósabb írásaim kerülnek ki ide, Én "csak" kimondom itt a bajomat. Fárasztanak az emberek, a butaságaik, és még írhatnám. Sokan le akarják a torkomon nyomni azt hogy "menjek ki külföldre dolgozni". Mégis mivel jobb egy olyan országba dolgozni, ahol csak egy migránsnak számítok, ahol a nyelvemet se beszélem, stb. Lehet hogy jobban keresnék, de felélem és sorolhatnám. Persze az jó h meg ismerek egy új országot. De nem biztos hogy jobb kint, csak meg vannak ezzel vakítva az emberek. Gondolkozok hogy kimenjek, de mitől lenne nekem jobb kint? Nemtudom. Talán azért mert gáz a magyar mentalitás, meg élhetetlennek tartom azt a fos falut, ahol lakok, talán max azért.  Egy időbe nagy Jobbikos meg hazaszerető voltam, de rájöttem, nem lesz jobb ez a z ország, söt ujabban már agyamra ment a politizálás, meg hogy mindenki a politikához akar érteni. De tény hogy sokáig EGYÁLTALÁN nem vágytam külföldre. Nem beszélek nyelvet, meg sok átb.szásról is hallottam már, és ez viszatart. Megértem ha valakinek bejön, megértem ha valaki jól eléldegél belőle. Megértem azt is ha vkinek nem jön be, és hazajön. Sokáig f.szságnak tartotam h kimenjen az ember külföldre. Talán ez a véleményem már változott. De mér kéne eldobni a biztosat a bizonytalanért? (Magyar munkahely, család, haverok, lakás, stb.) Meg mennyi rá az esély, hogy találok kint egy takarító nénis munkát? Ez az amit senki nem tud. Ugyanúgy ahogy senki nem tudja, hogy milyen életem lenne Nyugat-Európaban. Tudom csak rajtam áll az egész. De annyira félek h elb.szok mindent :( amíg meg itt agyalok, jó lenne inkább őrőkre elaludni, és SOHA fel nem ébredni.

Wind of change.

A változás szelei fújnak nálam. Hogy hova visz még Én se tudom, de rajtam múlnak a dolgok. Mindig is féltem az újtól, a változásoktól, de az elmúlt időszak a megszokásokól szólt. Volt/van ugyan munkám, de nem voltak céljaim. Csak éltem egyik napról a másikra. A tavalyi drinkelős, "minden jó" dolgomat felváltotta a kesergős, tengős-lengős énem. Leépítettem a kapcsolataimat, amiknek nem láttam értelmét, ez tudatos volt, talán jól is jártam vele. Valami folyamat elindult nálam már régen.Hamarosan változtatni akarok, de hogy mi lesz az arról majd később írok, addig is hallgasátok meg ezt a szép számot.

Felbecsülhetetlen.

Az az érzés, mikor ébredés után rámész a fészbúkodra, és látod hogy a barátnőd, akit már kb  1 éve nem láttál mert kint van, ér rád ír hogy hazajön az FELBEÜCSÜLHETETLEN. Mind másra meg ott a Master Card! Hát alig hittem el, majd kiugrottam a bűrömből :D egy éve már h nem láttam ezt a csajt, hiányzik is rohadtul, és véégre 2 hét mulva talizunk! :)
Most jó ez, váh elég pozitív löketet adott Nekem ez az egész, már kértem azt a pár napot szabadnak, és remélem megkapom, és talizunk. Már számolom vissza h hányat alszok addig, mint amikor még kicsi voltam :)  Én utazok fel, de nem Angliába, hanem a párja lakásán leszünk pár napot, mert ő is már ráunt Szegedre, röviden, meg a párjának hamarább vissza kell mennie Angliába, ugy hogy csajozunk. Igen, az ország másik felén leszünk. Másért nem tenném meg ezt, hogy utazgassak! :) meg lehet h jó lesz nekem az a pár nap környezetváltozás. Amugy meg 14 éve már h ismerjuk egymast, jóba vagyunk, igaz nem egy hétköznapi helyzetben ismertem meg (pl suli, lakóhely) ;) akármi is volt mi mindik újra egymásra találtunk, mert bár elég külömbözőek vagyunk, a problémaink hasonlóak voltak. Bár inkább felnőttként lettunk jóba, de ez mit számít. :) "legjobb barátnő" az kimaradt az életemből, de ez tök más. De úgyérzem brmi is van, a mi barátságunk örökre megmarad. Csak rossz h ritkán látom, de remélem most összejön. :)

Szakrendelői kalandjaim-Újratöltve.

Betelt a pohár. Talán ki is borult. Hétfőn 10 hónap kihagyás után meglátogattam a psychiatriai szakrendelőt. De úgynéz ki hasztalan volt az egész. Mióta meghalt a dilidokim Dr. Truearc néni (Dr. Benkő Katalin) nem láttam értelmét máshoz menni, mert legtöbb nem is foglalkozik a betegeivel csak a fos piruláit irkálja ki.
Meg attól úgyse lesz jobb.
Anyum jelentkeztett be, mert heti szinten mennek a veszekedések, az okát meg nemtudom de folyamat feszült vagyok, egyszer fent vagyok aztán meg lent. Beszélgetni nemtudok kivel, aki számítana az meg elment, elköltözött, és elegem van. Ebben a f.s faluban eddig se tudtam barátokat találni, és eztán se fogok.
Költöznék már én is, de még nemtudom mi lesz azzal a lakással amit a biológiai nagyanyám hátrahagyott. Remélem valahogy megegyezik anya meg a tesója.
Na igen, méghogy az ember a testvérére mindik számíthat, hát ezt Én megcáfolnám. De ez hosszú
Szóval elmentem dilidokihoz. Használni nem használt. Eleinte jó volt elmesélni neki mindent, csak hát... csalódtam. Nemtetszett h már elsőre 2 gyógyszit ki írt (antidepi meg valami hangulatjavító) de amit Én kértem, altatót azt meg nem írta ki :@
Miért nem azt írja ki ami a betegnek jó? 2 éve szedem az éjszakázás miatt, bevált. Ezt miért nem érti meg? Az előző dokim meg a házidokim állítota be, de meg volt kötve h heti max 2 alkalommal szedhetem csak.
Ezeket amiket ki írt Én be nem szedem, mert megnéztem miket írnak róla és elég csúnya mellékhatásai vannak. Meg kamaszként is belémtömtek mindent, egyik se használt, mikor nem bennem volt a hiba, akkor lett jobb mikor otthagytam azt a f.sz iskolát. Tiszta gáz, az előző dokim ő legalább nem bogyókkal akart "meggyógyítani" kb 2 hónap ismeretség után írt ki antidepit, meg altatót. Az a gáz h a pszichiáterek nem úgy állnak a betegekhez ahogy kéne. Ja meg Magyaro.n is az emberek hozzáálása a pszichiátriai betegekhez a béka segge alatt van. Tapasztalat. Defektesnek nézik őket meg ilyesmik, meg úgy beszélnek velük mint a kutyával. Vagy nemközbe aki pl depis az nem bolond. Nekem érettségim van, nem befolyásol IQ szintet a depreszió meg a többi. Az emberi kapcsolatokkal meg régóta gondjaim vannak, ma már úgy vagyok vele h nem strapálom vele magamat. Felesleges, mert úgyse értenek meg, én se őket, vagy rettegek h mikor vágnak alám. Meg Én nem érzem magamat "betegnek" tőle. Csak nemtudom, nem is akarom követni a normákat. Próbáltam, de nem megy. Inkább érzem magamat tőle különlegesnek. Jóval érzékenyebb is vagyok az átlagnál, de ez nem betegség, hanem egy adottság, ilyennek születtem.
Megkaptam a diagnózist is:
Súlyos depresziós epizód
Bipoláris zavar
Szociális fóbia.
Hát jó tudni. Bár egy dbig Borderline is voltam a tünetek szerint, de Dr. Truearc szerint meg nem. Én rá hallgattam csak, de már Én se tudom. De azt tudom h nem fogom beszedni azokat a gyógyszereket, ha megyek hozzá , (ha megyek) meg is mondom neki.