Hivatalosan is szingliként

 Most már vége... Végleg és hivatalosan is szingli lettem. Tegnap elment és itthagyott az exem, viszonylag normális búcsú volt. Mostmár maradt egy lakás, egy macska és 2 összetört szív, valamint 2 tönkrement élet. Csak ami utánna akkor/elötte volt az nem volt jó, már ott tartottam h egy haveromhoz "menekültem" mivel nem birtam elviselni ezt a frusztrált légkört. . De jó hogy az embernek vannak cimborái, haverjai.Most érzek 1 fajta megkönnyebbülést, hogy azt csinálhatok amit akarok,  senki nem szól bele abba hogy mit mivel hordok, mit főzök stb. A személyiségem is remélem újra a régi lesz, bár kb mindenkivel ordibálok most mert leszarom a sok kéretlen jó 'tanácsot', nemérdekel senki véleménye az életemről, pláne amig nem ők fizetik a számláimat!!!! Megfogadtam h sokkal keményebben fogok az igazamért kiállni mint eddig, mkivel szemben,ha kell verekedni is fogok most már ezért!!!!! A szabályok sem érdekelnek!!!! Ez volt a baj a kapcsolatban is h le voltam uralva, nemérdekel az sem ha mások akarnak nekem "jót".  Arra sem vagyok hajlandó h a szüleimhez visszaköltözzek. Nem működik, nekem az már ciki lenne 31 évesen!!!!

Remélem gyors lesz a kilábalásom. Terveim, céljaim már vannak csak csessze meg a COVID nevű kamuvirus!!!!

Jah és hogy egy közhellyel zárjam a posztomat, fiatal vagyok, csinos, okos, szép, sexy, KÜLÖNLEGES akire sok nő irigykedik, és sok pali akarja megkapni!!!!(ezt kihangsúlyoznám)  és előttem azélet!!!!

Ill a mottóm: Nekem senki nem mondja meg hogy mit kellene kezdenem az életemmel!!!!

Elmúlik

 Most már itt állnak az ex barátom cuccai.. Holnap elviszi, és még ledolgozza azt a pár napját itt a munkahelyén. Szomorú volt szembesülnöm a ténnyel hogy vége lett végleg.. De tudjuk mind2en h jobb lesz igy. Most teli vagyok félelemmel, bizonytalansággal ami a jövőt illeti, mondanunk sincs mit már egymásnak...Vagy ha van is valami akkor konfliktusok vannak. A részemről meg főleg....Nem akarom se őt bántani, magamat se,, de folyamat van valami ami nem tetszik..... Elfáradtam, fizikailag is, lelkileg és szellemileg is... Egyfolytában "védekező pozicióban" vagyok, mintha kb mindenki támadna... Vagy csak Én érzem ezt így....Nem megy az sem hogy bármit is elintézzek most, beszélgetni meg csak pár emberrel van kedvem....Most már azt várom h ez a pár nap lemenjen és békesség legyen neki Bp.n Nekem meg itt... Az a lakás ami kiskoromba az én 2. otthonom volt, most mr az 1. számú otthonom lett, de már egyfajta frusztrációval jöttem haza ha pl. a szüleimnél voltam hétvégén... De tudom hogy jobb lesz!!!! Nem ma nem holnap, nem holnapután....És tudom hogy ELMÚLIK. El fog mulni a rossz érzés, és ezt majd felváltja valami teljesen más, és új....... És tudom hogy ennek a "köztes állapotnak" is vége lesz... Nem jó dolog szakitás után eggyüttélni, ezt megtanultam,de jófej voltam azért úgy érzem meg magammal sem akartam kibaszni.... Nem tudom de az írás sokat segít az embernek.... Bár tudom hogy olvassak sokan ezt a blogot, olyanok is akiknek nem kéne.... És tudom hogy most senkinek sem jó, ettől megnyugszom. Lett volna egy új hobbym a kondizás, de b..hatom azt is, rohadt COVID miatt megint bezártak az edzőtermek mindenhol. :(

Közöny és csend

 Nem minden szar, de nem is rossz. 

Most épp egyedül vagyok, talán majd megszokom. a megszokás már elkezdődött.... És talán egy új, de félelmetes időszak is. De majd megszokom, meggyászolom ezt a 3 évet... Bár konfliktusok vannak még, és lesznek is az elkövetkezendő hetekben. 

Egyszer tombol bennem minden érzelem egyszerre. Harag, düh, aztán meg várom az új időszakot, majd a totális közöny, elfogadás. Van hogy annyira közönyös vagyok a világggal szemben h az se váltana már ki belőllem semmit ha elöttem ütnének le valakit... Nem az Én gondom!!

Majd meg agyalok a jövőn... Jövő? az micsoda? Igen, most itt állok 31 évesen úgy hogy már LEMONDTAM arról h legyen egy boldog kapcsolatom, közös tervekkel, amik épitenek. Hogy legyen 1x egy kis saját kertes házam, állataim, férjem, vagy bármi, hogy a szüleim is boldogok legyenek, boldognak lássanak, akár külföldön, akár itthon... Karrier? az micsoda? plane Magyarországon... Egy éve ilyenkor még közdöttem, dolgoztam egy belvárosi, jol menő  Londoni étteremben, ahol irodistákat etettem, mindezt havi 1400 fontért, jó környezetben, és elég sokat tanultam, szépen fejlödött az angolom is... Meg biztam h jó lesz a párkapcsolatom is...  Most ugyérzem lehuzhatom a WC-n a multamat, jelenemet, jövőmet... Egyszerűen sikertelenségnek élem már meg ezt az egészet, de tudom másnak is szar most....

Amiota az eszemet tudom, mindig is pesszimista voltam. Nagyon. Pedig tudom h mindenkivel történik rossz, Ha vmi pozitiv ér, olyankor meg örülök mint vmi olimpiai bajnok :D De ugyanakkor vágyok is a jobbra... Amikor Londonba munkát találtam kb el se hittem h velem történik, boldog voltam, bár nem volt jó melo de első lehetőségnek jó volt, igaz tönkrement a hotelben a csuklóm ahol takarítottam :/ :D De csináltam, ha munkahelyet kellett vmiért váltani, mindig azt gondoltam h csak "rosszabb" lesz, aztán jobb lett... Pedig baromi nehezen váltottam mindig, elég volt látnom (és szívni) mi volt a 2008as válság idején a sok munkanélkülit, akarmerre jelentkeztem, nem volt válasz se..., vagy mikor 24 évesen bekerültem a közmunkára :( Talán emiatt is van ilyen negativ attidűdöm. Pedig tudom h most edződök. De már hányni tudnék az olyanoktól is mikor a képembe vágják h "legyek pozitiv" meg 'engedd el" vagy "csak az nem dolgozik aki nem akar"meg a társai.... Pl. kaptam adóvisszatérités csekket is Angliából, nem is igényeltem vissza, de még örülni se tudtam neki, mert eddig a beváltásával is falakba ütköztem Mo-n, csak a telefonszámlát meg az ősz hajszálaim számát gyarapítottam csak.... Az hogy hogyan vagy mikor látok belőle pénzt nem tudom, de elég nagy összegről van szó, kb 3 havi itthoni keresetem.... Ahhoz ki kéne menjek, de esélytelen mindenhol karantén van....

Pedig tudom h másnak rosszabb most... Nekem is 31 évesen még "élnem kellene" , vagy "élvezni az életet"de ott tartok megint mint kb 20 évesen h keresem még magamat.... Döntést is nehezen hozok folyamat, mivel állandóan félek hogy nem lesz jó a döntésem végcélja... Vagy valami "rossz" fog történni... Pedig kockázat mindig van, mindenbe...Ha véletlenül találtam is egy életcélt, akkor akkor azt vagy nem sikerült elérnem, vagy ha el is értem, esetleg jó úton haladtam a céljaim felé vezető úton, akkor hamarosan visszazuhantam oda, ahonnan elindultam. Rosszabb esetben még azt is elvesztettem, amit addig már elértem, és kezdhettem mindent a nulláról, esetleg a mínuszról. Szomorú és elgondolkodtató tény, hogy amíg másoknak 31 éves korára már van, szerető férje, szép otthona és boldog élete, addig nekem se férjem,  se boldog életem nincs, hanem még mindig mindennek az újrakezdésénél tartok, ami után mindig több évbe telik, mire eljutok valahová. Persze, küzdeni kell. Haladni előre, mászni felfelé. De a törött lábú, rozoga, magas létrára nem sok kedve van az embernek felmászni, ha tudja, hogy valószínűleg úgyis leesik róla...

Rossz látni azt is ahogy tönkreteszik az embereket a rohadt COVID miatt, anyagilag, testileg-lelkileg.... Hogy maskot kell már mindenhol hordani, be akarják fogni a szánkat....

Legyen egy kis vidámság is

 És most egy vidámabb téma következik. :)

Lett egy cicusom, még nyáron, Lucifer a neve (vagy Ducifer :D)

Még ugy intéztem őt egy cicás FB csoportból. Ezért megérte hazajönni, és itt lakni. :D Őt nem bntam meg, sőt ő a mindenem már. <3 Nembaj, max megöregszek ilyen macskásöregasszonyként :D

Ő egy Brit rövidszőrű cicus. :) Velem alszik, kb velem kel. Ha hazajövök, nyitom ki az ajtót már "üdvözöl" nagyon kis életrevaló, kiváncsi, társas lény. :) Imádom. Most ő segít át a nehezebb időszakomon.

Iron lady visszatért

 Pár hét és elköltözik tőlem az exbarátom. annyi mindent ki írhatnék magamból de van amiket nem tudok, és nem is akarok ide ki írni. 

Nem, nem csak az Én hibám. Arról nem tehetek hogy nem viselem el a kontrollt, és nem tudok olyan lenni amit bárki is elvárna tőllem. Nem mindennapi NŐ vagyok, tudatába vagyok, hogy domináns, makacs a személyiségem, aki tudatában van a felsőbbrendűségével. Adrenalint termel a szervezetem, sokkal agresszívabb vagyok mint a nagy átlag, talán annak köszönhető, hogy a sok gyerekkori sérelem miatt elindult egy extrém úton a személyiségem, és ez látszik. De viszont motivált, törtető  a személyiségem, de az nagyon. Sok nő például példát vehetne rólam ugy érzem. Ha vmit eltervezek szeretem is véghez vinni, megharcolni. Volt hogy éjszakáztam 3 éven át,  volt hogy heti 60 órákat dolgoztam, az se érdekelt hogy már a kezemet szétszedte a mosogatószer, Én kitartó voltam. szerettem feszengetni a tűrőképességem határait. most pl kondizni járok el, már ott tartok hogy 20 kg-s sulyokat raktam rá a lábaimra és ugy edzettem. Vagy mindent csinálok egyszerre, vagy semmit ha azt nem tudom szivvel-lélekkel. Mindezt kiégésig, vagy még azon is túl. Mielőtt kimentem Angliába, majdnem bezárattak a felnőttpszichire, mivel voltak gondjaim a gyógyszer-alkoholllal. mondhatni 2 végéről égettem a gyertyát, mivel a magyar munkahelyemen meg átlag felett  teljesítettem, a 3 év alatt beteget se hivtam 1x sem, egy igazi állat voltam, elengedni se akartak, aztán meg szinte egyik hétről a máikra hagytam rá mindent magamtól :D Van aki a ribanckodásban, gyerekcsinálásban éli ki magát, én meg másban. :D Mosst őszinten? Minek strapáljam magamat 1 óra kufircért, amikor éppen pénzt is kereshetek, aztán meg elkölthetem Magamra? :D  Én motivált vagyok, másokat is motiválni akarok.  Aztán meg 1x majd lenyugszok a sírban.

Uk-ban jöttem rá, hogy a Borderlineből ki lehet jó dolgokat is hozni. én pl kint jöttem rá, hogy munka függő lettem,lehet azért, mert miután letettem az altató-alkohol kombót, kellett valami más függőséget keresnem. Kialakut nállam a társfüggőség is, mindez ugy hogy elötte meg szingli voltam évekig, de ami pozitiv hogy munka függő is lettem. csak az érdekelt 1 idő után hogy ne csináljak a munkában selejtet, nem bírtam elviselni, ha valamiért leb.ssztak, illetve már csak azt néztem kint, hogy mennyit tudok kitermelni, félretenni, szar matekosként, állandóan a font-forint árfolyamával foglalkoztam, vagy azzal hogy mindig azt vegyem ami olcsóbb. Ha beszéltem is csak a munkáról tudtam, más egyáltalán nem érdekelt a végén. Ha 2 hétnél tovább voltam munkanélküli, az már a világvége volt nálam:D  Igen, én a munkára egyfajta hobbiként is tudtam tekinteni, talán azért, mert nincs más hobbim. Mikor már hétfő-pétekig dolgoztam 55-60 órákat, 7végére is akartam munkát keresni, amiről az ex lebeszélt, ill vártam hogy a kövi hétre hány órát kapok, és kétségbe estem hogy miért csak 48 órát kaptam, és miért nem 50et...Vagy veszekednie kellett velem hogy kérjek ki szabadnapot mondván h ne készitsem ki magamat, vannak határaim (nekem meg útlevelem). Illetve mindig Én voltam, aki bement túlórázni, ha valaki beteg lett. Sajna a mostani, itthoni munkahelyemről ez nem mondható már el... Havi 147 ezer, és az egy helyben ülés, nem tud motiválni, nem érdekelne az sem ha holnap kirúgnának..... :( De az a veszély nem fenyeget hogy olyan nő legyek aki a semmire potyogtatja ki a gyerekeket, és az életcélja a közmunka. a közmunkából elég volt 1x. na... Én még mindig külföldben látom a jövőt, a cél hogy rendbe rakassam a fogaimat, (2t már sikerült), a kontaktlencse után megműttessem a szememet is, (nem nem elégszem meg azzal sem hogy lecseréltem a szemüveget kontaktlencsére 20 év után), legyen egy hitelmentes lakásom, amit úgy rendezhetek majd be ahogy akarok, maximalista vagyok!!!! Már nem viselem el a lustaságot, ha valakinek csak a szája jár, de teljesítmény nincs mögötte!!! Ha eljön az ideje és ujra lesz párom, annyi célt várok el tőlle amit magamtól is!!! Nem viselem el azt se már ha valaki órákon át csak a tv-t bámulja pl. Ill semmilyen függőséget sem (pl. alkohol, szex, játék), kivéve a munkafüggőséget, ami az én "betegségem" is volt. Bár a munkafüggőség az hasznos, mert munka nélkül nem lehet élni, mivel valamit zabálni is kell meg a számlákat, igényeket kielégíteni. Én pl nőként már sértve érezném Magamat ha egy pasi most az 1. randin fizetne vagy ha drága ajándékokat venne Nekem... Egyszerűen nem érdekelnek az ilyenek... (najó ha lenne rock konci nem utasítanék vissza egy Iron Maiden koncertjegyet, vagy egy Dr. Martens bakancsot  ajándékba :D)

Amióta az eszemet tudom sose a szőke hercegnők, Paris Hiltonok, stbk voltak a példaképeim, hanem a rock énekesnők, ill azok a női főszereplők, akik a rosszfiúk tökeit rúgják szét a filmekben. Ugy ahogy nem vonzanak a szőke hercegek a fehér lovon se :D

Sajnálom, hogy Nekem ilyen az Énem, de senkitől se fogok ezért bocsánatot kérni. Sajnálom, hogy nem tudok olyan nő lenni amilyet az emberek meg a társadalom elvárna tőlem.

Tudom h egy szar döntés volt UK-ból hazajönni. Tudom, hogy a COVID senkinek se kedvez most.. De érzem, hogy az a "nagy állat" már nem sokáig lesz bezárva a ketrecbe. Még vannak életcéljaim, azt akarom csak hogy Nekem meg a családnak jobb legyen a többi meg nem érdekel.. Jah meg ahol lakok most a Mama lakását 1x felújitassam!!! De! legalább részben az Én érdemem volt h a szüleim fennmaradó lakáshitele is ki lett fizetve, mivel gyüjtögettem 4 éven át 1 x összeget amit oda adtam nekik. :D

Jahm és végére: Gondtalan az élete? Magánélete harmonikus? Pénzügyei rendbe vannak? Soha nem iszik alkoholt?  Nem körözi a rendőrség? Szeretne ezen változtatni? Akkor ne hezitáljon, ismerjen meg minél előbb szemelyesen!:D

Magyarorszag 2020:

Hogyakurv@anyádbanézelkimármegint?

En vagyok az a fura szerzet, akit társaságban szokás letagadni. Én vagyok az, akit az átlagember dilisnek nevez.

Az óvodában és az iskolában is én voltam a legrondább kislány, nos, ez most sincs másképp. Na, de, ha már így állunk legalább legyek karakteresen stilusosan csúnya! Nekem igy tetszem, remélem anyádnak is😝 A többi meg... Simán le van szarva...

Mégis... NEKEM VAN A LEGMENŐBB LAKKRUHAM A KÖRNYÉKEN AMIT MEG LONDONBAN VETTEM! 

😁😁😁 Egyszerűen imádom 🖤

Ujra szinglin

 régen irtam mar ide, azota voltak fejlemények... 3 év, 3 hónap után ujra szingli lettem... :( 

Szakítottunk a párommal. Közös megegyezéssel. Elöször ő akart szakítani aztán én...  túl sok volt már bennem a fájdalom, tul sok volt már a veszekedés.... Ja meg a közös célok hiánya...  Nekem még vannak terveim az életben, mig ő meg csak ˝úgy "elvan". Annak ellenére hogy most COVID van Én még mindig külföldbe látom a jövőt, lehetőségeket... Ő meg nem... Ami nem baj, mert ha 2 embernek közös céljaik vannak akkor lehet jó Mo.n is. Én szeretek jönni-menni, tenni-venni intézkedni, kimozdulni. Ő meg nem. Akkor? Más a habitusunk, az érdeklődési körünk. Irányítani akart, ami nem ment neki, mert alapból erőszakos, domináns, törtető a személyiségem. Amig Én rohanok valahova előre, szeretek elérni dolgokat, addig ő inkább cammog, csoszog, vagy könyörögni kell neki. De ettől függetlenül néha elbizonytalanodok, kell olykor hogy "terelgessenek" hogy vezessen egy tapasztalt személy. Mert igen! Tanultunk is egymástól sokat. Én pl. Angliába megtanultam logikusan beosztani a pénzt. Önállósodtam, tanultam sokat az életről. Az emberekről. Valahol hálás vagyok a volt páromnak amiatt is hogy "általa" kiszakadtam a mamahotelből, meg tanultam is tőlle az életről, eggyüttélésről , fejlődtam sokat!!! Ő inkább higgadtabb, nyugodtabb természetű, ami Rám is jó hatással volt azért! de a többi nem rajtam mulott már. Vágytam arra hogy legyen egy szép lakásunk, macskánk, dolgozgassunk, kirándulgassunk, jővöt épitsünk, de neki az nem volt elég... Ő akar majd 1x gyereket is, Én meg akkor se szülök soha még ha megnyerem a lottó 5öst se kéne nekem gyerek (pláne a mai világba), elvagyok a magam kis lelki dilemmáival, gondjaimmal, illetve hajtani akarom magamat és bizonyítani, ha eljön az ideje...  Ne raboljuk akkor egymás idejét, 30 és  majd 40 évessen, és ne tegyük tönkre akkor 1mást azért mert mások a terveink....

Sajnálom is a dolgot, de ha megromlik egy kapcsolat az már nem rajtam mulik (csak). A mai világba nehéz olyan embert találni akivel 100%ig egyeznek a célok... De ha ez megvan akkor jó tud lenni. Na meg ha van tiszta önzetlen szeretet. Na ez a ritka kincs, amit az embereknek meg kellene becsülni! Meg nem ugy állni egy kapcsolathoz meg a másikhoz hogy "na majd én megnevelem!" Igen vannak hibáink, de emberek vagyunk! Igen, Én 30 évesen nem tudok olyan NŐ lenni amilyet elvárt volna tőllem,. Most hazudtoljam meg Magamat? Neeem... Attól mert bakancsba járok, szeretem a feketét, attől ugyanugy NŐ vagyok mint az aki pink-barbie, vagy magassarkút hord. 

Bár ami megnyugtató hogy szépen váltunk el, inkább barátivá szelidult a kapcsolatunk.  nem megcsalás vagy hasonló miatt lett vége a kapcsolatunknak, soha nem csaltam meg senkit, meg Én nem ilyen ordas ribanc vagyok azért!!! a megcsalás az amire nállam nincs pardon, akkor elég ocsmányul tudok szakitani! De itt most szó sincs ilyenről... Mi tiszteljük egymást továbbra is, és bizom benne hogy találkozunk majd még. A többit meg az idő eldönti....  Most még eggyütt élünk, mivel a páromnak van felmondási ideje a munkahelyén aztán visszaköltözik BP.re az anyjához nekem meg ott a lakásom, a cicám, és pár hónap mulva meg lehet megyek ki másik országba dolgozni... Remélem...  És remélem 1x megtalálom azt a férfit aki elfogad ÚGY AHOGY VAGYOK, és olyan büszkén hord majd mint egy gyémántkoronát... Akivel lesznek majd közös céljaink...

Most jól esett ezt ki irni... Majd még irok késöbb, csak már nem akarom hogy az emberek az Én magánéletemmel foglalkozzanak. Most egyenlőre ennyi elég.

Furcsa

Ami jó hír: Müködik a laptopom! Végre, feltámadt a hamvaiból!!!! Voiláááá :)
Fura és 1ben rossz hogy ha kimegyek az utcára alig látok embert. Vagy ha látok is akkor maszkot viselnek... Rossz látni hogy most ez lett a szülővárosomból....
De ugyanez a szar van most akár Londonban, akár Budapesten is, mindenhol... :/
Megesz az unalom is itthon mind2nket... A munkahelyek nem reagálnak, nem tudjuk még mi lesz.... Mindenki azt mondta h legyek pozitiv... Sokra megyek vele..... :(
Bár lehet vannak pozitiv hozamai a COVID19nek, csak Én ezt nem látom még.... És nem látjuk a végét...Bár remélem az emberiség majd 1 picit elgondolkodik, megvaltozik!!! de hogy hova az csak rajtunk mulik....
Nincs semmi érdekes amiről írni tudok... Az üresség, a nihil mindig is bennem volt, de most meg még inkább...