A szélsőségek.

Nah... Mivel ez a blog az enyém, ugy gondolom hogy nem csak a személyes dolgaimról olvashattok, mert az már ugyis unalmas, hanem a Borderline-ról, mint személység betegségről. (bár én inkább állapotnak mondanám mint betegségnek olykor), mint irtam be akarom bizonyítani hogy egy Borderes is lehet jó ember, jó dolgozó stb. A blogom visszajelzéseiről nem tudok, max aki elmondja a véleményét, de hallottam elég sok jót azert, de azt azért látom h elég sokan olvasnak.  Olykor teli van a fejem mindent kiirnék magamból aztán meg elmegy az egésztől a kedvem, de nehéz jól megfogalmazni hogy érthető legyen (és a sok grammárnáci kedvéért hogy ne legyen helyesírási hibám, mert ugye a helyesírás... jááááj, én olykor el se gépelhetek vagy mi? )
Nah de amiről írnék most azok a szélsőségek, hangulatváltozások, amik igencsak megnehezitik az életemet... De nemcsak az én életemet hanem még az emberi kapcsolataimat is...  Olykor nemtudom eldönteni hogy ki hogy közeledik hozzám, mit akar stb...
De lényeg.. A hangulatváltozások.
Már régen megfigyeltem magamon ha jókedvem van, vagy bármi azt túl intenziven élem meg... Az oké ha valaki jókedvű lesz csak mert egy kollégája elmesélt neki egy viccet, vagy elhülyéskednek a buszon a haverjával, vagy mert megdicsérik a ruháját/haját/sminkjét, de nállam az már nem normális azért hogy ennek órákig a hatása alatt vagyok, 30embernek elmesélem esetleg kiirom/kiteszem a Facebook-ra, hogy "képzeljétek milyen jót röhögtem/milyen vicces volt a tegbnapi napom/milyen sikerélményem volt, mindezt ilyenkor ugyérzem hogy remegek az örömtől, majd kicsattanok, kb ugy érzem magamat ilyenkor mint aki megnyerte az olimpiát, s érzem hogy rám figyelnek.
Vagy ha szar kedvem van, beszólnak valamit (mégha nem is bántó szándékból mondja az illető)... dettó, csak ilyenkor órákig lovagolok rajta... Vagy sírógörcsöt kapok,ordítozok vagy egy kanál vízbe meg tudnám fojtani... nemrég pl. megjegyzést tettek az alakomra, kinézetemre, és elkezdtem magamat órákig nézegetni a tükörbe, és nemigazán tudtam azt se eldönteni hogy akkor én most hogy nézek ki, stb...
Meg emlékszek egyszer suliba is még régen mi volt (szerintem valahogy akkor kezdett nállam kialakulni a Borderline), hogy óra kellős közepén röhögőgörcsöt kaptam mert eszembe jutott egy vicces emlék, aztán addig nevettem mig az osztálytársam be nem szólt hogy "Te nem vagy normális", majd ez átment nállam hisztérikus, sírógörcsös állapotba ugy hogy kirohantam az óráról... De volt olyan is h a semmiből jött rám a sírógörcs...
Vagy ha dühöt érzek akkor, az egész világot utálom, van hogy ez is a semmiből jön elő...
De ez csak 1-1 a sok közül.
Olykor elég egy apróság, bármi, rossz beszólás és máris félresiklik az egész napom és máris kész a baj... Van aki (mármint a "normális" ember) ezeken csak elsiklik valahogy én meg ezeket nem tudom én kezelni... Sokan nem értik miért van egyik percbe tök jó kedvem a másikba meg miért vagyok szarul... De sokszor én se

Több helyen olvastam és hallottam már hogy a Borderes vagy szeret vagy gyülöl.... Ez igaz rám is...  Ha valakit szeretek ahhoz ragaszkodok foggal-körömmel, bármit meg tennék érte... De volt már olyan is hogy ugyanezt az embert a pokolba kivántam volna...  Vagy ha valaki rosszat tett, beszólt akkor azt már mint ahogy írtam meg tudtam volna folytani 1 kanál vízbe...

A másik tüneteggyüttes az meg az elhagyástól való félelem. Hát igen.. Hogyne fosnék hogy mi van ha elhagynak... Bár érdekes hogy a legutóbbi párommal 1 év után én szakitottam mind 2x... De mikor vele voltam éreztem egy fajta stabilitást, amit a régi kapcsolataimban nem... Elötte nap mint nap rettegtem attól hogy az akkori pasijaim mikor fognak otthagyni egy nállam jobb (vagy rosszabb) miatt, meg mikor csalnak meg... Szinte rettegtem ettől föleg ha valamin összevesztünk... Pl. itt volt A. exem (aki szerintem nem volt velem korrekt), volt hogy egyik nap tök jól elvoltunk, aztán 2 napig nem keresett, a telefont se vette fel, én meg már ott tartottam hogy a rendőrségen jelentem be mert tuti h eltünt, aztán ugy kellett meg tudnom hogy a múmiafejű 2 gyerekes anyukával volt és azzal csalt meg...  Persze akkor is sokan engem hibáztattak de hogy "lépjél tul rajta"... ja persze, mert neked olyan könnyű??? , ugyanis ő volt az akinél éreztem h megbiztam benne, meg na... 21 voltam mikor ugy éreztem h de ő az a pasi akivel tudnék hosszutávon tervezni, meg az elején elpátyolgatott, ugy ahogyan elötte más nem... Mikor elkezdte az a csaj hivogatni, h menjen hozzá, ő meg szakitani akart, én vérrel akartam neki leírni hogy szeretlek... Bár a legutóbbi kapcsolatom az más miatt ért véget, itt voltak társadalmi-szociális külömbségek amiket nem tudtunk áthidalni. Most jelenleg egyedül vagyok, de jó is igy, inkább az mint azon görcsölni egy kapcsiolatba hogy ugy  jó vagyok e a másiknak ahogy vagyok, hogy szeret e vagy csak megjátssza elöttem, meg mikor hagy el... Meg én tényleg jól birom a szingliséget, évekig is... Ugyanis borzasztó válogatós vagyok, meg sztem én inkább a párkapcsolatoktól félek, de érdekes én sose tudtam egy szakitás után 1 hétre (vagy 1 hónapra rá) mással összejönni (pedig sokan jöttek ezzel h milyen jó ha szakitás után más "felszed", de én nem vagyok legó, pénztárca hogy felszedjenek).. Én most amig csak lehet egyedülálló akarok maradni, jó nekem ez igy, és boldog is vagyok igy szingliként :) Ugyanis félek ha kötődni kezdek, és ugyanaz lesz a vége,és megint, megint megint...

Én kép hiánya. Szintugy tipikus borderline tünet... Sokszor érzem azt hogy az életem egy film, vagy mintha valami filmbe szerepelnék... Vagy mintha álmodnám az egészet... Vagy mintha már régen is megéltem volna ezt az életet...  Énképem hogy milyen lenne, az egy jó kérdés, de mindig másoktol "tanultam", volt h másra akartam hasonlitani, de ilyen már nincs...  Sokan lovagolnak azon is hogy milyen a sítilusom, mivel egyik nap még szegecses ővbe fekete bőrnaciba megyek ki az utcára, másik nap meg már full csajosan  és szinesbe.,. A válasz: Talán mondhatnám azt hogy Én vagyok, de sokszor még aztse tudom hogy ki vagyok vagy hogy minek élek.. De tudom nincs jobb dolguk mint a stílusommal foglalkozni... Bár szerintem egy normális kulturált országban mindegynek kéne lennie hogy én bakancsba vagy qrvás ruhákba nyomom... Olykor tök szépnek találom magamat ha tükörbe nézek , elégedett vagyok magammal  gondolatba arról játszok hogy 1x elmegyek modellkedni, de volt hogy beszóltak hogy ronda vagyok stb, ill általánosba is csúfoltak az ekcémám miatt  , meg megkaptam hogy sose lesz pasim, olykor eszembe jutnak ezek és tükörbe se tudok nézni, vagy órákig azon agyalok hogy szerintük én miért is lehetnék "ronda". Tény h gyerekként álmom volt hogy modellkedhessrk, ámde ez az ilyenek miatt nem jött össze... Sokan egoistának meg beképzeltnek tartanak csak mert 50 képet is ,kirakok a facebookra de ez nem ezért van hanem mert ez nekem igy jó.... Gyerekkorom óta irányítottak mindig mások mondták meg hogy mit kéne csinálnom, milyennek lennem, stb. Sokszor én jómagam se tudom eldönteni hogy milyennek kéne hogy legyek meg hasonlók, mivel el lettem látva "jótanácsokkal". ha sértegettek suliba hiába mondták itthon hogy ez nem igy van meg ilyesmik, de valahogy hiába volt minden... Pl. nagyon régen tanultam társastáncot, és 1x megkaptam hogy botlábú vagyok, és utánna rögtön abba is hagytam... Illetve hiába mondták pl. tanárok is hogy értelmes vagyok, de sokan meg lehülyéztek és ezek miatt.... Sokan mondták hogy látszik hogy olyan "zavart" kialakulatlan a személységem meg "furcsa" vagyok...  Mondjuk én ezzel tisztába vagyok...
Tudom azt is hogy a Bordi miatt tartanak tőlem sokan, és hogy vesztettem el emiatt számomra fontos személyeket, vagy éppen egy "szörnyeteget" láttak bennem, illetve én se tudom sokszor hogy aki közeledik felém az mit akar, milyen szándékkal közeledik felém, jó vagyok e neki úgy ahogy vagyok, pl. új és nagy társaságokba egyáltalán nem tudok önmagam lenni, megszólalni is sokszor félek, (ez volt pl. tavaly mikor mentem az eladói tanfolyamra is)