Shopping.

Csak... Mert ti is folyamat megosszátok itt meg a Facebookon hogy milyen csinos cipőt meg ruhákat vettetek... Akkor most én is, mert olyan rééég osztottam már meg ilyet... Ezt vettem még szombaton.... Vagyis csináltattam.

Új polócskám, saját ötlet...(fejemet meg ne nézd, megviselte az éjszakázás. :D) Mert van aki focimezbe mászkál, s van aki meg igy. Legalább hasznos dolgokra költöm a fizum. :D
Amúgy itt csináltattam.. ajánlom mindenkinek, mert jó, nekem kb 4ed óra alatt elkészült:
https://www.facebook.com/polouzem?fref=ts
És ha a sors is megsegit ez az utolsó kép, amin szemüveg van rajtam :P

cukiságom.. Csak mert régen volt róla kép

Kis cukiiim a kertben:

 Csak mert olyan rég volt már róla kép :D

A szélsőségek.

Nah... Mivel ez a blog az enyém, ugy gondolom hogy nem csak a személyes dolgaimról olvashattok, mert az már ugyis unalmas, hanem a Borderline-ról, mint személység betegségről. (bár én inkább állapotnak mondanám mint betegségnek olykor), mint irtam be akarom bizonyítani hogy egy Borderes is lehet jó ember, jó dolgozó stb. A blogom visszajelzéseiről nem tudok, max aki elmondja a véleményét, de hallottam elég sok jót azert, de azt azért látom h elég sokan olvasnak.  Olykor teli van a fejem mindent kiirnék magamból aztán meg elmegy az egésztől a kedvem, de nehéz jól megfogalmazni hogy érthető legyen (és a sok grammárnáci kedvéért hogy ne legyen helyesírási hibám, mert ugye a helyesírás... jááááj, én olykor el se gépelhetek vagy mi? )
Nah de amiről írnék most azok a szélsőségek, hangulatváltozások, amik igencsak megnehezitik az életemet... De nemcsak az én életemet hanem még az emberi kapcsolataimat is...  Olykor nemtudom eldönteni hogy ki hogy közeledik hozzám, mit akar stb...
De lényeg.. A hangulatváltozások.
Már régen megfigyeltem magamon ha jókedvem van, vagy bármi azt túl intenziven élem meg... Az oké ha valaki jókedvű lesz csak mert egy kollégája elmesélt neki egy viccet, vagy elhülyéskednek a buszon a haverjával, vagy mert megdicsérik a ruháját/haját/sminkjét, de nállam az már nem normális azért hogy ennek órákig a hatása alatt vagyok, 30embernek elmesélem esetleg kiirom/kiteszem a Facebook-ra, hogy "képzeljétek milyen jót röhögtem/milyen vicces volt a tegbnapi napom/milyen sikerélményem volt, mindezt ilyenkor ugyérzem hogy remegek az örömtől, majd kicsattanok, kb ugy érzem magamat ilyenkor mint aki megnyerte az olimpiát, s érzem hogy rám figyelnek.
Vagy ha szar kedvem van, beszólnak valamit (mégha nem is bántó szándékból mondja az illető)... dettó, csak ilyenkor órákig lovagolok rajta... Vagy sírógörcsöt kapok,ordítozok vagy egy kanál vízbe meg tudnám fojtani... nemrég pl. megjegyzést tettek az alakomra, kinézetemre, és elkezdtem magamat órákig nézegetni a tükörbe, és nemigazán tudtam azt se eldönteni hogy akkor én most hogy nézek ki, stb...
Meg emlékszek egyszer suliba is még régen mi volt (szerintem valahogy akkor kezdett nállam kialakulni a Borderline), hogy óra kellős közepén röhögőgörcsöt kaptam mert eszembe jutott egy vicces emlék, aztán addig nevettem mig az osztálytársam be nem szólt hogy "Te nem vagy normális", majd ez átment nállam hisztérikus, sírógörcsös állapotba ugy hogy kirohantam az óráról... De volt olyan is h a semmiből jött rám a sírógörcs...
Vagy ha dühöt érzek akkor, az egész világot utálom, van hogy ez is a semmiből jön elő...
De ez csak 1-1 a sok közül.
Olykor elég egy apróság, bármi, rossz beszólás és máris félresiklik az egész napom és máris kész a baj... Van aki (mármint a "normális" ember) ezeken csak elsiklik valahogy én meg ezeket nem tudom én kezelni... Sokan nem értik miért van egyik percbe tök jó kedvem a másikba meg miért vagyok szarul... De sokszor én se

Több helyen olvastam és hallottam már hogy a Borderes vagy szeret vagy gyülöl.... Ez igaz rám is...  Ha valakit szeretek ahhoz ragaszkodok foggal-körömmel, bármit meg tennék érte... De volt már olyan is hogy ugyanezt az embert a pokolba kivántam volna...  Vagy ha valaki rosszat tett, beszólt akkor azt már mint ahogy írtam meg tudtam volna folytani 1 kanál vízbe...

A másik tüneteggyüttes az meg az elhagyástól való félelem. Hát igen.. Hogyne fosnék hogy mi van ha elhagynak... Bár érdekes hogy a legutóbbi párommal 1 év után én szakitottam mind 2x... De mikor vele voltam éreztem egy fajta stabilitást, amit a régi kapcsolataimban nem... Elötte nap mint nap rettegtem attól hogy az akkori pasijaim mikor fognak otthagyni egy nállam jobb (vagy rosszabb) miatt, meg mikor csalnak meg... Szinte rettegtem ettől föleg ha valamin összevesztünk... Pl. itt volt A. exem (aki szerintem nem volt velem korrekt), volt hogy egyik nap tök jól elvoltunk, aztán 2 napig nem keresett, a telefont se vette fel, én meg már ott tartottam hogy a rendőrségen jelentem be mert tuti h eltünt, aztán ugy kellett meg tudnom hogy a múmiafejű 2 gyerekes anyukával volt és azzal csalt meg...  Persze akkor is sokan engem hibáztattak de hogy "lépjél tul rajta"... ja persze, mert neked olyan könnyű??? , ugyanis ő volt az akinél éreztem h megbiztam benne, meg na... 21 voltam mikor ugy éreztem h de ő az a pasi akivel tudnék hosszutávon tervezni, meg az elején elpátyolgatott, ugy ahogyan elötte más nem... Mikor elkezdte az a csaj hivogatni, h menjen hozzá, ő meg szakitani akart, én vérrel akartam neki leírni hogy szeretlek... Bár a legutóbbi kapcsolatom az más miatt ért véget, itt voltak társadalmi-szociális külömbségek amiket nem tudtunk áthidalni. Most jelenleg egyedül vagyok, de jó is igy, inkább az mint azon görcsölni egy kapcsiolatba hogy ugy  jó vagyok e a másiknak ahogy vagyok, hogy szeret e vagy csak megjátssza elöttem, meg mikor hagy el... Meg én tényleg jól birom a szingliséget, évekig is... Ugyanis borzasztó válogatós vagyok, meg sztem én inkább a párkapcsolatoktól félek, de érdekes én sose tudtam egy szakitás után 1 hétre (vagy 1 hónapra rá) mással összejönni (pedig sokan jöttek ezzel h milyen jó ha szakitás után más "felszed", de én nem vagyok legó, pénztárca hogy felszedjenek).. Én most amig csak lehet egyedülálló akarok maradni, jó nekem ez igy, és boldog is vagyok igy szingliként :) Ugyanis félek ha kötődni kezdek, és ugyanaz lesz a vége,és megint, megint megint...

Én kép hiánya. Szintugy tipikus borderline tünet... Sokszor érzem azt hogy az életem egy film, vagy mintha valami filmbe szerepelnék... Vagy mintha álmodnám az egészet... Vagy mintha már régen is megéltem volna ezt az életet...  Énképem hogy milyen lenne, az egy jó kérdés, de mindig másoktol "tanultam", volt h másra akartam hasonlitani, de ilyen már nincs...  Sokan lovagolnak azon is hogy milyen a sítilusom, mivel egyik nap még szegecses ővbe fekete bőrnaciba megyek ki az utcára, másik nap meg már full csajosan  és szinesbe.,. A válasz: Talán mondhatnám azt hogy Én vagyok, de sokszor még aztse tudom hogy ki vagyok vagy hogy minek élek.. De tudom nincs jobb dolguk mint a stílusommal foglalkozni... Bár szerintem egy normális kulturált országban mindegynek kéne lennie hogy én bakancsba vagy qrvás ruhákba nyomom... Olykor tök szépnek találom magamat ha tükörbe nézek , elégedett vagyok magammal  gondolatba arról játszok hogy 1x elmegyek modellkedni, de volt hogy beszóltak hogy ronda vagyok stb, ill általánosba is csúfoltak az ekcémám miatt  , meg megkaptam hogy sose lesz pasim, olykor eszembe jutnak ezek és tükörbe se tudok nézni, vagy órákig azon agyalok hogy szerintük én miért is lehetnék "ronda". Tény h gyerekként álmom volt hogy modellkedhessrk, ámde ez az ilyenek miatt nem jött össze... Sokan egoistának meg beképzeltnek tartanak csak mert 50 képet is ,kirakok a facebookra de ez nem ezért van hanem mert ez nekem igy jó.... Gyerekkorom óta irányítottak mindig mások mondták meg hogy mit kéne csinálnom, milyennek lennem, stb. Sokszor én jómagam se tudom eldönteni hogy milyennek kéne hogy legyek meg hasonlók, mivel el lettem látva "jótanácsokkal". ha sértegettek suliba hiába mondták itthon hogy ez nem igy van meg ilyesmik, de valahogy hiába volt minden... Pl. nagyon régen tanultam társastáncot, és 1x megkaptam hogy botlábú vagyok, és utánna rögtön abba is hagytam... Illetve hiába mondták pl. tanárok is hogy értelmes vagyok, de sokan meg lehülyéztek és ezek miatt.... Sokan mondták hogy látszik hogy olyan "zavart" kialakulatlan a személységem meg "furcsa" vagyok...  Mondjuk én ezzel tisztába vagyok...
Tudom azt is hogy a Bordi miatt tartanak tőlem sokan, és hogy vesztettem el emiatt számomra fontos személyeket, vagy éppen egy "szörnyeteget" láttak bennem, illetve én se tudom sokszor hogy aki közeledik felém az mit akar, milyen szándékkal közeledik felém, jó vagyok e neki úgy ahogy vagyok, pl. új és nagy társaságokba egyáltalán nem tudok önmagam lenni, megszólalni is sokszor félek, (ez volt pl. tavaly mikor mentem az eladói tanfolyamra is)

10 mondat amivel minden mentális beteg találkozott már...

Tíz mondat, amivel szinte minden mentális beteg találkozott

Mostanában sok "tíz dolog..." kezdetű cikk terjeng a neten, különféle témákban. Úgy döntöttem, ezek mintájára én is találtam  egy ilyet. Íme a szerintem legidegesítőbb kérdések/kijelentések, amit az évek alatt énis megkaptam.

1. Minden fejben dől el.
Mondja ezt az, akinek rendezett feje van, tiszta, gyakorlatias gondolkodással. Na, és akinek beteg a feje? Minden fejben dől el, ez igaz, de minden fej más. Ami az egyik fejben semmi, az a másik fejben összeomlást okoz. Ami az egyiknek segít, a másiknak nem. Ez a létező legnagyobb közhely, amit csak mondhatnak egy ilyen betegnek, és aki ezzel próbál "segíteni", nagy valószínűséggel fel sem fogja, mibe nyúl bele.

2. Tessék összeszedni magad!
Igazad van... az egyik kezemet asszem az Új Hidnál láttam, visszahoznád nekem? Én addig megkeresem a kihullott hajszálaimat, kivett mandulámat és a kihúzott bölcsességfogaimat.

3. Na, tessék mosolyogni, és vidámnak lenni!
Ezek szerint az ember van olyan felszínes, hogy azt hiszi, aki mosolyog és vidámkodik, azzal minden rendben van. Majd aztán ha valaki mosolyogva végigviszi a napját, és este öngyilkos lesz, legalább előadhatják az álszentet, hogy "Én nem értem, olyan mosolygós, vidám ember volt, mi vihette erre?"

4. Ne hisztizz!
A három-négy éves gyerek hisztizik a fagyiért, vagy a lufiért. Ha egy tizen-huszonéves dührohamban és sírógörcsben fetreng órákig-napokig úgy hogy fel se tud kelni és kimenni a boltba, valószínűleg nem egy gombóc fagyi/csoki jár a fejében.

5. Ha már most ilyen kis érzékeny vagy, hogy fogsz boldogulni a felnőtt életben, az még keményebb!
Köszi, ettől máris jobb, legalább tudom, hogy kb. halálra vagyok ítélve.(megsúgom nekem jobb felnőttként most mint kölyökként)

6. Te még olyan fiatal vagy, neked nem is lehet gondod az életben!
Akkor várok negyvenéves koromig, utána esetleg kaphatok segítséget? Már ha addig nem kötöm fel magam.
És igen van gondom épp elég: Felkelni és Megfelelni a munkahelyen(vagy suliban), beteg családtag, a múltam amin keresztül mentem stb.

7. Ugyan már, a depresszió meg borderline nem betegség.
DE. Betegség. Nem csak azt hívjuk betegségnek, ha folyik az orrod és kettőt köhögsz, vagy eltörik a kezed. Az ember nem csak szervekből áll, ezáltal nem csak szervileg lehetünk betegek, hanem LELKILEG is.

8. Már megint mi bajod van?
Ugyanaz, mint eddig, és még mindig nem kaptam rá segítséget, lásd 6-os pont.

9. Most miért borít ki ennyire, hogy bunkón szóltak hozzád?
Tévedés. Az borított ki, hogy napi szinten aláz a munkahelyen a főnök, az osztálytársam beszólt,   hogy beteg egy családtagom, hogy összeveszett két ismerősöm, hogy kioktatni, vagy beleugatni kell a dolgomba (ha nem kérdeztelek addig KUSS a neved.)hogy növekszik bennem a feszültség, ÉS HOGY BUNKÓN SZÓLTAK HOZZÁM. Gondolom, nem kell bemutatnom az "Utolsó csepp a pohárban" hasonlatot.

10. Ne sajnáltasd magad!
Ez meg valószínűleg egy új félreértelmezése a segélykiáltásnak...

Gyógyulás útjára léptem. Avagy szembeszállni a Borderline-val.

Elhatároztam, hogy meggyógyulok. Mert nem maga a diagnózis a lényeg, nem a papír a lényeg *ahogy egy pszichiáter mondta ezt, hanem a probléma. És meg fogom oldani a problémát!! Leszámolok a Borderline-zavarral és a bipolaritással!

Bár nekem most az óráisi segitség, és így szépen eggyütt is tudok vele élni, hogy csak annyit vagyok emberek között amennyi a megélhetésemhez elég, és lekötöm magamat. A Borderline-ra nincs gyógyszer, arra Én vagyok a gyógyszer szerintem!! A párkapcsolati kérdésről már letettem, nem akarom magamat meg a másikat kinozni se, amugy is meg tudtam szokni a szingliséget, és nem nemakarok attól rettegni ha van kapcsolatom hogy mikor hagynak el, vagy hogy nem leszek jó úgy ahogy vagyok!!!
Csak szeretném elérni hogy az emberek tudják hogy a BPD nem agybetegség, nem elmebetegség, IQ-t nem befolyásol, hanem csak lelkileg látszik, fizikailag nem befolyásol, és nem mutatható ki(fizikailag), hanem lelkileg látszik.

És akkor itt egy új pikcs róllam:

Avagy, éljen a május 1.!!! :D

Oda b.sz

Oda basz ez a videó, tegnap találtam, lessétek 

meg ti is! Ezek a karatés pasik tudnak ám valamit! Kőművesnek lazán elmehetnének  egy épületbontásra. XD

Jó lenne pár év mulva igy (vagy legalább hasonlóan) csinálni (igen mert lányok is csinálhatják ám igy, láttam, már képeket, vidiket amin lányok tolják :O)
De meg kell hagyni tudnak ám valamit :)

Hogy milyen a Borderline?

"Hogy milyen érzés? Borzalmas. Nem tudom, ki vagyok valójában, hogy hova tartok. Amiért évekig küzdöttem, hirtelen röhejes lesz. A boldogság nagyon ritka érzés...és rövid. Állandó szomorúság, aminek igazából nincsen oka. Valami belülről tép szét szépen lassan.
Aztán ott a vagdosás. Nem tudom miért. Amikor dühös vagyok. Amikor szomorú. Amikor egyedül. Amikor százszor csúnyábbnak látom magam, mint a valóság.
A külvilág. Inkább ki sem mozdulsz. Mert félsz az emberektől. Hogy megvetnek. Hogy egy szörnyeteget látnak benned. Hogy kinevetnek/kibeszélnek. Hogy mit gondolnak rólad. Hogy félni fognak. Pedig te félsz attól, hogy mit művelsz magaddal.
Eltávolodsz a barátaid egy részétől. Akikre felnézel... Vagy ők távolodnak el tőled. mert ők nem érthetik meg, hogy milyen elmebetegnek lenni. Egy ártatlan megjegyzésüktől pedig borzalmasan érzed magad. Felizzik a gyűlölet benned amiért ezt mondta, és magadat bántod. Mert hát igaza van. Mert megérdemelted. Végülis ő a normális. Te vagy az őrült.
Ott a rettegés is. Amikor lehunyod a szemed és a holttestedet látod. És egy kis hangocskát, hogy már nincs sok hátra. Tudod, hogy meg fogod ölni magad. Pedig nem akarod. De küzdened kell azért is, hogy ne vagdosd magad... Hogy ne vedd be az összes gyógyszert amit otthon találsz.
Iszonyatos félelem a magánytól. Szörnyű egyedül lenni. Ha emberekkel, barátok között vagy, akkor is úgy érzed, mintha egy üvegfal túloldaláról néznéd őket. De közben rajtad az álarc, hogy jól érzed magad.
Ja és folyamatosan bűntudatod van. A gondolataid miatt, az önbántalmazás miatt, amiatt is akár, hogy a pszichológust a hülyeségeddel fárasztod, hogy az öngyilkosság szélén felhívod éjjel egy barátod. Mert biztos senkit sem érdekelsz.
Hihetetlen üresség van belül... És az űrt ezek a rossz érzések töltik ki. És ha valaki csak egy picit is enyhít ezen a poklon akkor foggal körömmel ragaszkodsz hozzá, tapadsz rá... És egy piócának érzed magad, és bűntudatod lesz, és utálod magad ezért is..
Ja, és elindulsz a lejtőn. Kicsit több cigi, mint eddig. Aztán mégtöbb. Mélyebb sebeket ejtesz magadon. Elkezdesz inni. Aztán a gyógyszerek és a drogok. Saját magad lököd lejjebb és lejjebb a lejtőn, és állsz a normális céljaid útjába. Ugyanaz teszi ezt veled, ugyanaz a hang, ami visszaszámol a halálodig. "