Misanthropy

Juhász Gyula:

 A mizantróp

Én szeretem a hű teheneket,
Szemükben annyi mélabú eped.

És szeretem a fáradt lovakat,
Mikor a jászolnál boronganak.

És szeretem a víg kakast, ha szól,
Mikor gyöngy szürkül lila ég alól.

És szeretem a tücsköt, monoton
Gyászával nyárutói lombokon.

Csupán az ember, a mohó, a vad,
A gonosz ember ne bántana csak!

Nem tudom mi van velem az utóbbi pár hónapban, bár az előző posztomban próbáltam kissé összeszedni a dolgokat, de legalább megvan a probléma, még ha kissé indulatos lett a posztom.. Egyszerűen undorodom az emberektől. Ha emberek közé megyek, elfog a szorongás, olykor be kell vennem 1 Frontint is (ami heti 1x fordul elő csak) mintha attól félnék, hogy valaki megtámad, belém köt, ilyesmik. Nem érzem jól magam emberek között. Kivétel mondjuk az igaz barátok (akikkel meg talizni se tudok mert messzi vannak) és néha a szüleim. Mondhatni, hogy az ismeretlen emberektől félek, meg ahol lakok a  helybeli emberektől. Egyszerűen nem birok a közelükben lenni. Ha mégis emberek közé tévednék, akkor is csak lesem őket, kerülök mindenféle szemkontaktust. Az is nehézséget okoz hogy lemenjek pl. boltba, fizetni, stb... A naaagy rokoni, családi összeröffenésektől meg rosszul vagyok, fölösleges jópofázás szerintem, főleg hogy sok rokonom le se szar (Az egyik unokatesóm még ki is utasított Facén ismeretlennek, mikor bejelöltem, pedig sose vesztünk össze, meg ilyesmik, szerintetek? ) Aztán meg a bulizás. A bulizás is abból áll, hogy inkább nézek ki a fejemből figyelem az embereket 1-2 pohár bor mellett, aztán az uccsó busszal meg gó haza. Minden tekintet mintha ellenszenvesnek tűnne. Ezt nevezik mizantrópiának? Vagy szoc fóbiának?  Valószínű. Nem érzem magam biztonságban emberek között. Néha egyedül sem, főleg ha sétálok, max ha berakom a zenét.. Képes vagyok a hoszabbik úton végigmenni, csak azért, hogy ne találkozzak egyetlen emberrel sem. Ez nem mindig volt így. Volt mikor minden hétvégén be volt sózva a picsám, hogy "jujj, buli, pia, haverok, sok ember". Sőt szerettem is volna ismerkedni, de folyamat tapasztaltam az elutasítást, kihasználást, megalázást, és azt h a hibákat keresik bennem....Meg amúgy is sok volt a konfliktusom. Ma már nem nagyon tud izgatni. Inkább egy jó beszélgetés egy üveg bor mellett, azzal az 1-2 emberrel akiket szeretek, csak ők meg messzi vannak. :( vagy ilyesmi, csak ne menyünk emberek közé. Undorodom a rám szegeződő tekintetektől, a "te meg má' hogy néző' ki" dumáktól, meg a jópofizástól, főleg ha hátam mögött röhög ki, meg hord le mindennek.. Bazz... Ha nem tetszik, nem kell rám nézni/velem beszélni. Ennyi... Probléma megoldva. Emlékszem, régen akár provokálásból is képes voltam kiöltözni, de mára már nem igazán van kedvem. Nem szeretnék feltűnő lenni vagy hogy mindenki engem nézzen. Nem tudok beilleszkedni a társadalomba. Egyszerűen mindig kilógok a sorból. Nem vagyok rá képes, hogy olyan legyek mint az a másik. De őszintén, ennek örülök. Nem akarok olyanná válni, mint amit utálok. Próbálok nem feltűnő lenni, de ilyen külsővel nagyon nehéz. Főleg, hogy már a hosszú fekete hajért, sima fekete ruháért is megnéznek, meg a bakancs miatt.

Egyszerűen nem érzem magam jól mutáns majmok között (mutáns majom - eszik, baszik, verekszik). Undorodom tőlük, szorongok köztük. Utálom, hogy mindenért kérdőre vonnak.... Nem tudom mi van velem.